a földrajzi elszigeteltség és a természetes szelekció genomikus jelei a korallzátonyi halakban

a speciáció mozgatórugói továbbra is az evolúciós biológia legvitatottabb témái közé tartoznak. Kezdetben Darwin hangsúlyozta a természetes szelekciót, mint a speciáció elsődleges mechanizmusát, de a modern szintézis építészei nagyrészt elhagyták ezt a nézetet a földrajzi elszigeteltség általi divergencia javára. A szelekció és az elszigeteltség közötti egyensúly még mindig az evolúciós vita élvonalában van, különösen a világ trópusi óceánjai esetében, ahol a biodiverzitás magas, de az elszigetelő akadályok kevés. Itt, az Acanthurus nemzetségbe tartozó csendes-óceáni zátonyhalak speciációjának mozgatórugóit két perifériás populáció összehasonlító genomvizsgálatával azonosítjuk, amelyek nagyjából ugyanabban az időben szakadtak el a Csendes-óceán nagy közép-nyugati vonalától. A mitokondriális szekvenciák azt mutatják, hogy a Hawaii-szigetek és a Marquesas-szigetek populációi körülbelül 0,5 Ma-t izoláltak. A Hawaii származás morfológiailag nem különböztethető meg a széles körben elterjedt csendes-óceáni formától, de a Marquesan formát különálló fajként ismerik el, amely szokatlan trópusi ökoszisztémát foglal el, amelyet a felemelkedés, a zavarosság, a hőmérséklet ingadozása, az algavirágzás és a kis korallborítás jellemez. 3737 SNP elemzése erős szelekciós jelet tár fel a Marquesas – nál, 59 lókusz alatt zavaró szelekció, beleértve egy opsin Rh2 lókuszt. Míg mind a Hawaii, mind a Marquesan populáció a sodródás jeleit jelzi, az előbbi gyenge szelekciós jelet mutat, amely összehasonlítható a Csendes-óceán középső-nyugati populációival. A szoros rokonságban álló nemzetségek közötti ellentét azt mutatja, hogy az egyik populáció elsősorban a földrajzi elszigeteltség és a genetikai sodródás miatt különbözik egymástól, a másik pedig a szelekció hatására éri el a taxonómiai Fajok státusát.