az Endolymphatic Sac műtét előnyös a Meniere-kórban?

irodalmi áttekintés

kevés randomizált, kontrollált vizsgálat (RCT) történt az ESS hatékonyságának értékelésére. Pullens et al. két RCT-t talált összesen 59 beteg bevonásával, és az eredményeket egy Cochrane Review-ban publikálta 2013-ban. Egy tárgyaláson Bretlau et al. összehasonlította az endolymphatic sac shunts‐t egy egyszerű mastoidectomiával egy kettős vak vizsgálatban, amelynek követési ideje 9 év volt. Nem volt szignifikáns különbség a tünetek javulásában az ESS-csoport és a placebo-csoport között, és egyik csoport esetében sem jelentettek szövődményeket vagy mellékhatásokat. Az aktív műtéti csoport hallása javult a műtét előttiekhez képest, míg a placebo csoport nem. A tárgyalás Thomsen et al. az endolymphatic sac shunts-t a myringotomiával és a grommet-tel hasonlították össze, és ez a vizsgálat kettős vak volt a beavatkozás előtt. A követési időszak 1 év volt, és nem találtak szignifikáns különbséget a tünetek javulásában az ESS és a placebo csoport között. A két csoportban nem volt különbség a hallásban a műtét előtt vagy után, de az egyik betegnél anacusis, egy másik súlyos szenzorineurális halláskárosodás volt az ESS után. Jelentős kritika érte ezeket a tanulmányokat, statisztikai módszerek, megállapítások, de Pullens et al. arra a következtetésre jutott, hogy mindkét vizsgálatban a betegek tüneteinek 70% – os általános javulása volt, függetlenül az elvégzett beavatkozástól, ami összhangban van az e rendellenességre jellemző erős placebo-hatással. A felülvizsgálat szerzői következtetései magukban foglalták annak lehetőségét, hogy bármilyen műtéti vagy nem műtéti beavatkozás jótékony hatással lehet a betegségre. Ezekben a vizsgálatokban a bizonyítékok továbbra sem voltak elegendőek az ESS jótékony hatásának alátámasztására Meniere-kór, és további RCT hasznos lenne a Meniere műtéti beavatkozásának értékelésében. 2

Lim 2015-ös szisztematikus áttekintése et al. 11 vizsgálat elemzését tartalmazza; ezek egy RCT-t, két kontrollált vizsgálatot és nyolc egykarú kohorsz vizsgálatot tartalmaztak. Ezek a vizsgálatok az ESS különböző típusait tartalmazták: egyszerű dekompresszió ballonozással vagy anélkül, sönt behelyezése, a zsák ablációja. A követés 12 hónaptól 13,5 évig terjedt, és két vizsgálat kevesebb, mint 2 éves követési eredményt jelentett. Összességében az ESS-en átesett betegek 68-90% – a jelentősen javult a tünetek teljes feloldódása érdekében. Négy anacusis esetet jelentettek 2287 betegnél. A hallás stabil vagy javult az ESS után 35-83% – ban. Az egyik vizsgálat a vertigo és a hallás jelentős javulását mutatta ESS esetén (62%) az intratimpaniás gentamicin injekcióhoz képest (56%). A következtetés alacsony III. szintű bizonyíték volt az ESS alkalmazásának alátámasztására a Meniere-kór kezelésében. Aggodalomra ad okot a placebo hatás és a betegség természetes progressziója miatti zavar. Az ajánlás nagyobb volt, kettős vak RCT‐k.3

Sood et al. szisztematikus felülvizsgálatot és meta analízist végzett a sac dekompresszióra és a mastoid shunt elhelyezésre szilaszttal vagy anélkül. 36 cikket elemeztek, és a vertigo kontrollt és a hallásmegőrzést használták végpontként a rövid (<12 hónap) és a hosszú (>24 hónap) távú nyomon követéshez. Megállapították, hogy az orvosi terápián sikertelen betegek legalább 75%‐a rövid és hosszú távon vertigo-kontrollt ért el az ESS-vel, amely magában foglalta a dekompressziót önmagában vagy sönt elhelyezéssel. 22 cikk hosszú távú elemzése 1419 betegnél 64-80% volt stabil a jobb hallási eredményekhez. A két eljárás hasonló vertigo sikert eredményezett, de a silastic használata jelentősen rosszabb hallást eredményezett.1

Chung et al. az ESS-betegek 15 temporális csontjának szövettana. Endolymphatic hydrops minden esetben megtalálható. A 15 beteg közül nyolc számolt be a vertigo enyhüléséről a műtét után. Ötnél azt találták, hogy a zsák nem volt kitéve, négynél pedig enyhültek a tünetek. Nyolc beteg közül négy megkönnyebbült a vertigo-tól, amikor a zsák ki volt téve, de a sönt nem érte el a lumenet. Két esetben sönt volt a lumenben, de egyik beteg sem számolt be vertigo kontrollról. Bár a betegek több mint fele számolt be a tünetek kontrolljáról, nem volt kórszövettani bizonyíték a mechanizmus magyarázatára.4

Kato et al. kidolgozott egy Meniere-kór kimenetelére vonatkozó kérdőívet. Ez a kísérleti tanulmány értékelte az életminőség változásait azoknál a betegeknél, akik ess-en estek át Meniere-kór. 159 válasz érkezett, és a betegek 87% – ánál szignifikáns javulást tapasztaltak az életminőségben. Arra a következtetésre jutottak, hogy ez a kérdőív felhasználható az életminőség változásainak értékelésére bármely Meniere-kór esetén beavatkozás.5