csere vérátömlesztés

csere transzfúzió

csere transzfúzió egyedülálló helyet foglal el az újszülöttkori sárgaság történetében, mivel ez volt az első beavatkozás, amely lehetővé tette a súlyos hiperbilirubinémia hatékony ellenőrzését és a kernicterus megelőzését. A hiperbilirubinémia azonnali ellenőrzése mellett az immunmediált hemolitikus betegségben a cseretranszfúzió (1) az antitesttel bevont vörösvértestek eltávolítását (a “potenciális” bilirubin forrása), (2) az anémia korrekcióját (ha van) és (3) az anyai antitest eltávolítását. A “kettős térfogat” csere az újszülött vérmennyiségének kétszeresét, vagyis körülbelül 170-200 mL/kg-ot jelenti, és eltávolítja a keringő bilirubin körülbelül 110% – át (az extravaszkuláris bilirubin a csere során belép a vérbe), de a teljes test bilirubinjának csak 25% – át. A cseretranszfúzió sokkal kevésbé hatékony a teljes test bilirubin eltávolításában, mivel a csecsemő bilirubinjának többsége az extravaszkuláris rekeszben van (Valaes, 1963). A csere utáni bilirubinszint körülbelül 60% – a a csere előtti szintnek, de a bilirubin gyors (~30 perc) reequilibrációja a vaszkuláris és extravaszkuláris rekeszek között a szérum bilirubinszint 70% -80% preexchange szintre történő visszapattanását eredményezi (Brown et al., 1957).

a Cseretranszfúziót legkönnyebben a köldökvénán keresztül lehet végrehajtani egy 5-vagy 8-francia köldökkatéter segítségével, amely éppen elég messze van a vér szabad áramlásához (általában nem több, mint a xiphoid folyamat és a köldök közötti távolság). A” push-pull ” módszer egyetlen fecskendővel és speciális négyutas zárócsap-összeállítással egyetlen kezelő számára teszi lehetővé az eljárás befejezését (ábra. 84.12; (Watchko, 2000). Tekintettel arra, hogy a kettős térfogatcsere hatékonysága a kicserélt albumin tömegének közvetlen függvénye (Valaes, 1963), az ideális helyettesítő folyadéknak mind a plazma, mind a magas albumin koncentrációval kell rendelkeznie a csecsemő keringésébe bevitt bilirubinmentes albumin mennyiségének optimalizálása érdekében. Ennek megfelelően a rekonstruált teljes vér, azaz a frissen fagyasztott plazmával kevert csomagolt vörösvérsejtek 40% – os hematokrit értékig előnyösek. A felnőtt frissen fagyasztott plazma magas albumin-koncentrációt, a hematokrit pedig 40% – os magas plazmatérfogatot biztosít. A feloldott teljes vérnek 72 óránál fiatalabbnak kell lennie, és immunmediált hemolitikus betegség esetén mentesnek kell lennie a jogsértő antigéntől.

bár a csere-transzfúziót követően a graft-versus-host betegség kockázata rendkívül ritka, a csere-transzfúzióhoz szükséges vért besugározni kell. A vért testhőmérsékletre kell melegíteni vér / folyadék melegítővel. A tényleges cserét lassan, 5-10 cc/ttkg alikvotokban kell elvégezni, minden megvonási-infúziós ciklus körülbelül 3 perces időtartammal (Aranda and Sweet, 1977). Ezzel a megközelítéssel a kettős térfogatcsere körülbelül 1,5 0,5 órát vesz igénybe, és elkerüli a káros hemodinamikai változásokat (Aranda and Sweet, 1977).

a csere során a csecsemő életjeleit szorosan ellenőrizni kell, beleértve az elektrokardiogramot, a légzést, az oxigéntelítettséget, a hőmérsékletet és a vérnyomást. Kiegészítő kalcium-glükonát beadása a csere során transzfúzió kevés hatással van a szérum ionizált kalciumra (Maisels et al., 1974; Ellis et al., 1979; Wieland et al., 1979), valamint a kalcium túl gyors infúziója bradyarrhythmiákat vagy szívmegállást okozhat. Ha tüneti hipokalcémia alakul ki, az eljárás ideiglenes abbahagyása lehetővé teszi a normális kalciumszint felé történő helyreállítást, mivel a citrátot (amely megköti a kalciumot) a máj metabolizálja. A csere utáni vizsgálatoknak tartalmazniuk kell a bilirubint, a hemoglobint, a vérlemezkeszámot, az ionizált kalciumot, a szérum elektrolitokat és a szérum glükózt.

a cseretranszfúzió nem kívánt következményei közé tartoznak többek között a szív-és érrendszeri, hematológiai, gyomor-bélrendszeri, biokémiai és fertőző veszélyek (Watchko, 2000). A korábban jelentett teljes halálozási arány a csere transzfúzióval kapcsolatban 0,3-0,95 / 100 eljárás között mozgott (Hovi et al., 1985; Keenan et al., 1985), valamint jelentős morbiditást (apnoe, bradycardia, cyanosis, vasospasmus, trombózis) figyeltek meg a NICHD kollaboratív fototerápiás vizsgálatban (Keenan et al., 1985). Ezek az arányok azonban nem általánosíthatók a jelenlegi korszakra, ha a legtöbb eljáráshoz hasonlóan a teljesítmény gyakorisága a kockázat fontos meghatározója, és a cseretranszfúzióval kapcsolatos tapasztalatok csökkennek (Newman and Maisels, 1992). Nagyon is lehetséges, hogy a most ritkán végzett eljárás mortalitása (és morbiditása) magasabb lehet, mint korábban jelentették. Másrészt az 1986 előtti jelentések egyike sem tartalmazott olyan kortárs megfigyelési képességeket, mint a pulzus-oximetria. Jackson (1997) 2% – os teljes halálozási arányt (2/106) jelentett a transzfúzióval kapcsolatban 1980 és 1995 között. Beteg csecsemőknél a transzfúziónak tulajdonítható súlyos szövődmények 12% – os kockázata volt (Jackson, 1997). Sőt, a hiperbilirubinémia mellett orvosi problémákkal küzdő csecsemőknél a halálhoz vezető cseretranszfúzióval kapcsolatos szövődmények előfordulása 8% volt (Jackson, 1997). 81 egészséges csecsemőnél nem volt eljárással kapcsolatos haláleset (Jackson, 1997). Tüneti hypocalcaemia, thrombocytopeniával kapcsolatos vérzés, katéterrel kapcsolatos szövődmények és apnoe-az újraélesztést igénylő bradycardia gyakori súlyos morbiditás volt ebben a vizsgálatban, ami arra utal, hogy a cseretranszfúziót tapasztalt egyéneknek kell elvégezniük újszülött intenzív osztályon, folyamatos monitorozással (beleértve a pulzus-oximetriát is), amely felkészült ezekre a mellékhatásokra. Végül, bár a kockázat most nagyon alacsony, az Egyesült Államokban az ismert transzfúzióval átvitt vírusok tesztelt egységenkénti kockázata a következő: a humán immundeficiencia vírus esetében 1 : 1 467 000; a hepatitis C vírus esetében 1 : 1 149 000; a hepatitis B vírus esetében pedig 1: 282 000 (Carson et al., 2012).