elválasztás-individuáció

Margaret Mahler (1897-1986) képviseli egy csoportja ego pszichológusok, akiknek érdeke középpontjában a fejlesztés a pszichés struktúrák, amint azt a Sigmund Freud ( 1990) strukturális elmélet, az id, ego, és superego. Mahler érdeklődése a fejlődő ego iránt a tárgykapcsolatok összefüggésében való fejlődésére összpontosult. Az objektumkapcsolatok arra utalnak, hogy a másikkal való tapasztalat hogyan jelenik meg az elmében. Mahler eltolta a hangsúlyt az ösztönök vagy a biológiai szükségletek kielégítésének freudi hangsúlyáról, mint a mentális élet alapjáról, annak hangsúlyozására, hogy az interperszonális kapcsolatok hogyan válnak internalizálódássá az egóban vagy az énben.

korábbi gyermekorvosként és gyermekelemzőként Mahler a normális fejlődés tanulmányozásán keresztül arra törekedett, hogy megértse, hogyan alakulnak ki az én és mások belső reprezentációi a gondozó és a gyermek közötti interperszonális interakciók összefüggésében, ami integrált önérzetet eredményez. Az elkülönülés-individuáció az a név, amelyet annak a folyamatnak adott, amelynek során az én és mások belső térképei kialakulnak. Ezek a tapasztalati térképek, vagy belső ábrázolások, a gondozókkal való interakciók révén épülnek fel a születéstől a hároméves korig tartó időszakban, és a kapcsolaton belüli tapasztalatok mind pozitív, mind negatív aspektusaiból állnak. Mahler szerint az a képesség, hogy a tapasztalat frusztráló és kellemes aspektusait integrálja egy másik személybe, stabil önérzethez vezet, amely képes elviselni az ingadozó érzelmi állapotokat az énben és másokkal. A tapasztalat ezen aspektusainak integrálásának képtelensége pszichopatológiához vezethet (Mahler, Pine, And Bergman 1975).

Mahler és kutatócsoportja naturalista környezetben tanulmányozta a gondozókat és gyermekeiket születésüktől hároméves korukig, és megfigyelték az életkor-specifikus, rendszeresen előforduló viselkedéseket, amelyek a gyermek viselkedésében változásokat jeleztek a gondozóval és a külvilággal kapcsolatban. Mahler a szeparációs-individuációs folyamat korai előfutárait két fázisra osztja, az autista állapotra és a szimbiotikus állapotra. A különválás-individuáció folyamata négy részfázisra oszlik: differenciálás, gyakorlás, közeledés és az objektumállandóság felé vezető úton. A különválás a gyermeknek a gondozóval való szimbiotikus állapotból való kiemelkedésére utal, míg az individualizáció egyéni eredményekből és jellemzőkből áll, amelyek meghatározzák az identitást.