hogyan működik a televízió?
a televízió apró pontok sorozatát állítja elő a képernyőn, amelyek egészében nézve képként jelennek meg. A régebbi televíziók katódsugárcsőre támaszkodnak a képek előállításához, és analóg jellel működnek. Ahogy a technológia fejlődött, és a sugárzott jelek analógról digitálisra váltottak, plazma és LCD (folyadékkristályos kijelző) televíziók jöttek létre. Ezek a tévék kompaktabbak és élesebb képekkel rendelkeznek, mint a katódsugaras társaik, mert vékony pixelrácsot használnak a képek létrehozásához, nem pedig vákuumcsövet.
a szem és az agy
a televízió legtöbb fajtája ugyanazon alapelvből működik. A TV-képernyőn előállított apró fénypontok, az úgynevezett pixelek, a videojel által biztosított meghatározott minta szerint villognak. Az ember szeme továbbítja ezt a mintát az agyba, ahol felismerhető képként értelmezik. A televízió másodpercenként százszor frissíti ezeket a mintákat — gyorsabban, mint az emberi szem látja—, ami a mozgás illúzióját adja.
a katódsugárcső
a katódsugárcső (CRT), a televízió legrégebbi változata, keskeny végű és széles végű vákuumcsőből áll. A keskeny vég egy ionpisztolyt tartalmaz, amely egy sor töltött villamos részecskét lő ki. Elektromágnesek sorozata vezeti a részecskéket a cső széles végének meghatározott pontjaira, a képernyőre, amelyet a nézők megnéznek. A foszforok, olyan anyagok, amelyek felgyulladnak, amikor egy feltöltött elektromos részecske eléri őket, bevonják a képernyő belső felületét. Az ionpisztoly lényegében permetezi a képet a képernyőre, hasonlóan a festékpisztolyhoz, amely festéket permetez a felületre.
a különböző típusú foszforok különböző színeket hoznak létre, de a színes televízióhoz csak piros, kék és zöld szükséges. Ezeknek a színeknek a különböző kombinációkban és intenzitásokban történő használata minden olyan színt létrehozhat, amelyet az emberi szem lát. Ahogy az energia az ionpisztolytól a foszforokig terjed, szűrjük, hogy a képernyő pontos pontját elérje, amely egy adott árnyalat előállításához szükséges. Ezek a színes pixelek együttesen színes képet hoznak létre.
a katódsugárcsövek meglehetősen nehézkesek a bennük lévő nagy mennyiségű üveg miatt, és viszonylag hatástalanok, különösen nagy képernyős televíziókban. Ezért új technológiákat fejlesztettek ki, hogy világosabb készleteket készítsenek élesebb képekkel. Ezenkívül a nagyfelbontású (HD) digitális sugárzási jelek fejlesztése a nagyobb képernyőket népszerűbbé tette, mivel a képek jobb minőségűek voltak. A plazma és az LCD televíziók válaszul jöttek létre.
a Plazmavászon
a plazmavászon televízió neon-és xenongázokkal töltött apró cellákból áll. Minden cella egy elektródához kapcsolódik, amely tüzeléskor gerjeszti a cellában lévő gázokat. A gázok olyan töltésrészecskéket bocsátanak ki, mint az ionágyú, amelyek kölcsönhatásba lépnek az egyes cellák üvegét bevonó foszforokkal. A foszforok világítanak, létrehozva a televízió képernyőjén látható képet. A plazma képernyőn lévő sejtek nagy száma nagy számú pixelt eredményez, tisztább és fényesebb képet nyújtva.
más technológiákhoz képest a plazma TV-k a legmélyebb feketéket termelik, ami azt jelenti, hogy a kontrasztarány nagyon magas. Nagyon magas frissítési gyakoriságuk is van, így a sok mozgású képek nem elmosódnak, mint más televíziókon. Ha a kép statikus marad, akkor a képernyőbe éghet, állandó elszíneződést okozva; ez gyakoribb a régebbi plazmatévéknél, és CRT képernyőknél is előfordulhat. A plazma képernyők nagyon világosak lehetnek, ami sok áramot igényel. Általában vastagabbak is, mint az LCD televíziók, bár sokkal vékonyabbak, mint a CRT-k.
az LCD képernyő
az LCD televíziók cellákat is használnak képek készítéséhez. A plazma TV-khez hasonló izgalmas gázok helyett azonban a sejtek vörös, kék és zöld szűrőket tartalmaznak, amelyeket két üvegdarab közé szorított folyadékkristályréteg borít. A kijelző típusától függően minden cella elektródákhoz vagy vékony film tranzisztorokhoz (TFT) kapcsolódik, amelyek kiváltják a kép létrehozásához szükséges cellákat. Háttérvilágítás — leggyakrabban hidegkatódos fénycső-világítja meg a képernyőt, így a kép látható.
míg az LCD-k nagyon könnyűek és vékonyak, “halott” pixeleknek vannak kitéve, ahol a képernyőn egy vagy több cella nem változik. Az LCD-képernyők szögből történő megtekintése szintén csökkentheti a képminőséget. Lassabb a válaszidejük, mint a plazma vagy a CRT televízióknál is, így a képek “szellemet” vagy elmosódhatnak a mozgásban.