Hypostasis (filozófia és vallás)
a hypostasis kifejezésnek különös jelentősége van a keresztény teológiában, különösen a keresztény Triadológiában (a Szentháromság tanulmányozása), valamint a Krisztológiában (Krisztus tanulmányozása).
Hypostasis a keresztény Triadológiában
a keresztény Triadológiában (a Szentháromság tanulmányozása) három konkrét teológiai fogalom jelent meg a történelem során, az isteni hiposztázisok számára és kölcsönös kapcsolataira hivatkozva:
- a monohiposztatikus (vagy miahiposztatikus) koncepció azt állítja, hogy Istennek csak egy hiposztázisa van;
- a dyohiposztatikus koncepció azt állítja, hogy Istennek két hiposztázisa van (apa és fiú);
- a trihiposztatikus koncepció azt állítja, hogy Istennek három hiposztázisa van (Atya, Fiú és a Szentlélek).
Hypostasis a Krisztológiábanszerkesztés
a Krisztológián belül két konkrét teológiai fogalom jelent meg a történelem során, Krisztus Hypostasisára hivatkozva:
- a monohiposztatikus koncepció (a Krisztológiában) azt állítja, hogy Krisztusnak csak egy hiposztázisa van;
- a dyohiposztatikus koncepció (a Krisztológiában) azt állítja, hogy Krisztusnak két hiposztázisa van (isteni és emberi).
a használat történeteSzerkesztés
a korai keresztény írásokban a hiposztázist a “lét” vagy “anyagi valóság” jelölésére használták, és jelentését nem mindig különböztették meg az olyan kifejezésektől, mint az ousia (‘lényeg’), a substantia (‘anyag’) vagy a qnoma (a szír kereszténységben meghatározott kifejezés). Így használta Tatianus és Origenész, valamint a 325-ös niceai hitvalláshoz csatolt anathemákban is.
elsősorban a Kappadókiai atyák hatására tisztázták és egységesítették a terminológiát, így a “három hiposztázis egy ousiában” képletet elfogadták a Szentháromság ortodox tanának megtestesítőjeként. Pontosabban, cézáreai bazilika azzal érvel, hogy a két kifejezés nem szinonimája, ezért nem szabad őket válogatás nélkül használni az istenségre való hivatkozásban. Azt írja:
az ousia és a hypostasis közötti különbség ugyanaz, mint az általános és az egyedi; például az állat és az ember között. Ezért az Istenség esetében megvallunk egy lényeget vagy szubsztanciát, hogy ne adjuk meg a létezés különböző definícióit, hanem megvallunk egy sajátos hiposztázist, hogy az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről alkotott felfogásunk zavartalan és világos legyen.
ezt a konszenzust azonban először nem sikerült némi zavar nélkül elérni a nyugati teológusok fejében, mivel Nyugaton a szókincs más volt. Sok Latin nyelvű teológus a hipo-sztázist “sub-stantia” – ként (anyagként)értette; így amikor az Istenség három “hiposztázisáról” beszélnek, három “szubsztanciára” vagy triteizmusra gyanakodhatnak. Az ötödik század közepétől azonban, amelyet a kalcedoni Zsinat jelölt meg, a szó szembeállítódott ousiával, és “egyéni valóságot” jelentett, különösen a Szentháromság-és krisztológiai kontextusban. A Szentháromság keresztény fogalmát gyakran úgy írják le, hogy egy Isten létezik három különálló hypostase/personae/persons-ban.