kumulatív százalék

tantermi Értékelés Új-zélandi középiskolákban

míg egyes középiskolák a 7.évben kezdődnek, a többség a 9-13. A 11-13 éves diákok többsége krediteket keres a nemzeti képesítések felé, és az e képesítések értékelésének nagy hangsúlya nagy hatással van a középiskolák értékelési gyakorlatára. Ebben a részben röviden ismertetjük a 9.és 10. évfolyamon végzett értékelés általános jellegét, majd részletesebben tárgyaljuk a 11-13. évfolyamon végzett képesítések értékelését.

az általános iskolákban és a középiskolákban végzett értékelés között a legjelentősebb különbség a visszajelzés időzítése és formája, valamint a jegyek vagy osztályzatok használata. Az általános iskolákban, különösen a korábbi években, a tanárok visszajelzéseinek többsége folyamatban van, és a munkát általában nem adják vissza jegyekkel vagy osztályzatokkal. A tanárok nyilvántartást vezetnek megfigyeléseikről és ítéleteikről a hallgató által végzett egyes munkákról, de ezek általában nem számszerűek, és matematikailag nem összesítik őket, hogy év végi vagy év végi jegyeket vagy osztályzatokat hozzanak létre. A középiskolák 9. és 10. évében a diákok általában különböző tanárokkal rendelkeznek minden tantárgyhoz. A hallgatók által kapott visszajelzések nagy része a befejezett munkára vonatkozik, és általában formális jeleket vagy osztályzatokat tartalmaz. Jelentős munkadarabokat jelölnek meg, és ezek a jelek felhalmozódnak egy osztálykönyvben, így összesíthetők, hogy halmozott jelet vagy osztályzatot hozzanak létre.

számos Középiskola alkalmazta ennek a megközelítésnek a változatait a 9.és 10. évben. Ezen a megközelítésen belül minden értékelési feladat magában foglal egy vagy több tanulási célt, és a hallgatók visszajelzést kapnak e célok szintjéről. Sok tanár úgy találja, hogy ez a megközelítés segíti őket abban, hogy pontosak legyenek a diákok feladatainak meghatározásában, és lehetővé teszi a diákok számára, hogy képzettebbé váljanak saját munkájuk értékelésében a célok és a teljesítményszintek alapján. Minden tanév vagy év végén a szülők jelentéseket kapnak, amelyekben minden célhoz hozzárendeltek egy szintet, megadják az adott szint általános leírását, és gyakran konkrétabb vagy személyesebb megjegyzést fűznek hozzá.

több mint 50 éve a 11-13.évfolyamon (a középiskola utolsó 3 évében) a hallgatók nemzeti év végi vizsgákkal, moderált iskolai értékelésekkel vagy mindkettő kombinációjával próbálták meg a nemzeti képesítéseket. Ezeknek az értékeléseknek a pontos formája az 50 év alatt többször megváltozott, míg a 12.és 13. évig az iskolában maradók aránya drámaian megnőtt az elmúlt 20 évben. E változások rövid ismertetése a Crooks (2002).

a 11-13.évfolyamok jelenlegi képesítési formája az oktatási teljesítmény Nemzeti bizonyítványainak (NCEAs) sorozata. A hallgatók elérhetik ezeket a bizonyítványokat azáltal, hogy kreditet szereznek az eredményességi szabványok vagy az Egységszabványok alapján. A legtöbb megalapozott középiskolai tantárgy több (általában öt-nyolc) teljesítményszabványra oszlik, amelyek mindegyikének három elhaladó szintje van (elért, érdem és kiválóság), valamint meghatározott számú kredit az NCEA felé azok számára, akik átmennek a szabványon. Ezen kívül vannak olyan egységszabványok, amelyeket pass/fail alapon értékelnek, mindegyik meghatározott hitelértékkel rendelkezik. Az egységszabványokat leggyakrabban több szakmai tantárgy esetében használják, de számos középiskolai tantárgyban a teljesítménystandardok alternatívájaként is rendelkezésre állnak. Az iskolák abban különböznek, hogy milyen mértékben engedélyezik vagy ösztönzik az egységstandardok használatát, nem pedig a teljesítménystandardokat. Egy nemrégiben hozott kormányhatározat, miszerint az NCEAs-t Általános érdemekkel vagy kiválósággal lehet odaítélni, ha 50 vagy annál több szükséges 80 krediteket szereznek a megadott szinten, valószínűleg arra ösztönzi az eredménystandardok nagyobb mértékű használatát, mint az egységstandardokat azokban a tantárgyakban, ahol mindkét típus elérhető.

a teljesítményszintek mintegy felét a tanév végén tartott nemzeti vizsgákon értékelik (külső értékelés). A fennmaradó teljesítménystandardokat és az összes egységstandardot az iskolákon belül végzett tanárértékelések (belső értékelés) révén ítélik oda. Ez a két alternatíva egyértelmű következményekkel jár az osztálytermi értékelési gyakorlatra. A külsőleg értékelt szabványok esetében az osztálytermi értékelés nagyrészt a tanulás értékelése, a tanárok megpróbálják segíteni hallgatóikat az Országos vizsgákra való felkészülésben. A belsőleg értékelt szabványok esetében az osztálytermi értékelés a tanulás értékelésének és a nagy tétű összegző értékelésnek összetett keveréke. A tanároknak finom vonalat kell vezetniük mentoruk és értékelő szerepük között. A legtöbb esetben ezt a vonalat részben az határozza meg, hogy meglehetősen formális értékelési eseményeket tartanak a szabványok odaítélésére, így az osztály hátralévő ideje arra összpontosíthat, hogy segítse a hallgatókat az értékelésekre való felkészülésben. A bonyolultabb szempont az, hogy a tanárok általában ismerik a felhasznált értékelési feladatok részleteit, és el kell dönteniük, hogy konkrétan hogyan készítsék fel a tanulókat ezekre a feladatokra. A belsőleg értékelt szabványok értékelésében a nemzeti következetesség biztosítása érdekében léteznek nemzeti felügyelet alatt álló eljárások a belső értékelési feladatok moderálására és azok jelölésére, de e moderálás mértéke és hatékonysága továbbra is jelentős vita tárgyát képezi. A moderálás a legjobb esetben a tanárok szakmai fejlődésének értékes forrása lehet.