ontogenitás és Filogenitás

“az ontogenitás összefoglalja a filogenitást” volt Haeckel válasza—rossz—a tizenkilencedik századi biológia legbosszantóbb kérdésére: Mi a kapcsolat az egyéni fejlődés (ontogenitás) és a fajok és nemzetségek fejlődése (filogenitás) között? Ebben, ötven év alatt az első nagy könyv a témáról, Stephen Jay Gould dokumentálja az összegzés gondolatának történetét a pre-Socratics első megjelenésétől a huszadik század eleji bukásáig.

Mr.Gould az összefoglalást olyan ötletként vizsgálja, amely a politikusokat, a teológusokat és a tudósokat egyaránt felkeltette. Megmutatja, hogy Haeckel hipotézise—miszerint a kopoltyúréses emberi magzatok szó szerint apró halak, vízlélegző őseik pontos másolatai-olyan hatással volt, amely a biológián túl az oktatásra, a kriminológiára, a pszichoanalízisre (Freud és Jung jámbor összefoglalók voltak) és a rasszizmusra is kiterjedt. Gould szerint az összegzés elmélete végül nem az ellentétes adatok súlya miatt omlott össze, hanem azért, mert a mendeli genetika növekedése tarthatatlanná tette.

Rátérve a modern fogalmakra, Gould megmutatja, hogy bár az ontogenitás és a filogenitás közötti párhuzamok egész témája rossz hírbe került, még mindig az evolúciós biológia egyik nagy témája. A heterokrónia-a fejlődési időzítés változásai, amelyek párhuzamokat hoznak létre az ontogenitás és a filogenitás között—döntő fontosságúnak bizonyult a génszabályozás megértéséhez, ami a molekuláris és evolúciós biológia közötti közeledés kulcsa. Gould azzal érvel, hogy a heterokrónia elsődleges evolúciós értéke a lassú vagy gyors érés azonnali ökológiai előnyeiben rejlik, nem pedig a hosszú távú formaváltozásokban, amint azt az összes korábbi elmélet kihirdette.

kimutatták, hogy a neoteny—az összesítés ellentéte—az emberi evolúció legfontosabb meghatározója. Úgy fejlődtünk, hogy megtartottuk őseink fiatalkori karaktereit, és ezáltal elértük mind a viselkedési rugalmasságot, mind a jellegzetes morfológiánkat (például a nagy agyat a gyors magzati növekedési sebesség tartós megtartásával).

Gould arra a következtetésre jut, hogy “lehet, hogy nincs semmi új a nap alatt, de a régi permutációja komplex rendszereken belül csodákat tehet. Mint biológusok, közvetlenül foglalkozunk azzal a fajta anyagi komplexitással,amely korlátlan potenciált biztosít az alapul szolgáló folyamatok egyszerű, folyamatos változásainak. Ez a tudományunk legfőbb öröme.”