gerinc haematoma: irodalmi felmérés 613 beteg metaanalízisével

a gerinc haematomát 1682 óta írják le boncolásokban, 1867 óta pedig klinikai diagnózisként. Ez egy ritka és általában súlyos neurológiai rendellenesség, amely megfelelő kezelés nélkül gyakran halálhoz vagy tartós neurológiai hiányhoz vezet. Epidurális, valamint subduralis és subarachnoidális hematómákat vizsgáltak. A subarachnoid gerinc hematoma egyes eseteiben az agyvérzéshez hasonló tünetek jelentkezhetnek. Az irodalom nem ad megbízható becslést a gerinc hematoma előfordulásáról, talán ennek a rendellenességnek a ritkasága miatt. Ebben a munkában 613, 1826 és 1996 között megjelent esettanulmányt értékeltek, ami az eddigi legnagyobb áttekintés ebben a témában. A gerinc hematoma legtöbb esetben multifaktoriális etiológiával rendelkezik, amelynek egyes összetevőit nem minden részletesen értik. Az esetek egyharmadában (29.7%) a gerinc hematoma, nem etiológiai tényező lehet azonosítani, mint az oka a vérzés. Az idiopátiás gerinc hematómát követően az antikoaguláns terápiával és az érrendszeri rendellenességekkel kapcsolatos esetek a második és a harmadik leggyakoribb kategóriát képviselik. A spinális és epidurális érzéstelenítő eljárások antikoaguláns terápiával kombinálva az ötödik leggyakoribb etiológiai csoportot képviselik, és a spinális és epidurális érzéstelenítő eljárások önmagukban a spinális hematoma tizedik leggyakoribb okát jelentik. Az antikoaguláns terápia önmagában valószínűleg nem vált ki gerincvérzést. Valószínű, hogy ezen felül” locus minoris resistentiae ” – nek kell lennie, a belső csigolya vénás plexusban megnövekedett nyomással együtt, hogy gerincvérzést okozzon. Úgy gondolják, hogy az utóbbi két tényező elegendő a spontán gerinc hematoma kialakulásához. Az orvosoknak szigorú indikációkat kell előírniuk a gerinc érzéstelenítő eljárások alkalmazására antikoaguláns kezelésben részesülő betegeknél, még akkor is, ha a gerinc hematoma előfordulása ezt a kombinációt követően alacsony. Ha spinális érzéstelenítő eljárásokat végeznek antikoaguláns kezelés előtt, alatt vagy után, a beteg neurológiai állapotának szoros ellenőrzése indokolt. Javasolt az antikoaguláns terápia alkalmazásának határideje a spinális érzéstelenítő eljárások előtt vagy után, és úgy gondolják, hogy biztonságosak a betegek számára. A véralvadási állapot vizsgálata önmagában nem feltétlenül ad pontos becslést a vérzés kockázatáról. A magas kockázatú betegek felismerésének legfontosabb intézkedése az alapos klinikai kórtörténet. A legtöbb gerinc hematoma a gerincvelőhöz dorsálisan lokalizálódik a cervicothoracic és a thoracolumbar régiók szintjén. A Subarachnoid hematómák a subarachnoid tér teljes hosszában kiterjedhetnek. Az epidurális és subduralis gerinc hematoma intenzív, késszerű fájdalommal jár a vérzés helyén (“coup de poignard”), amelyet bizonyos esetekben fájdalommentes, percektől napokig tartó intervallum követhet, amely után progresszív bénulás következik be az érintett gerincszint alatt. A Subarachnoid hematoma társulhat meningitis tünetekkel, tudatzavarokkal és epilepsziás rohamokkal, és gyakran tévesen diagnosztizálják agyi vérzésként ezen tünetek alapján. A legtöbb beteg 55 és 70 év közötti. A gerincvérzésben szenvedő betegek 63,9% – a férfi. Az első választás vizsgálata a mágneses rezonancia képalkotás. A választott kezelés a műtéti dekompresszió. A jelen munkában vizsgált betegek 39,6% – a tapasztalt teljes gyógyulást. Minél kevésbé súlyosak a preoperatív tünetek, és minél gyorsabban elvégezhető a sebészeti dekompresszió, annál jobb a teljes gyógyulás esélye. Ezért elengedhetetlen a gerinc hematoma viszonylag tipikus klinikai megjelenésének időben történő felismerése, hogy megfelelő diagnosztikai és terápiás intézkedéseket lehessen tenni a beteg teljes gyógyulásának esélyének maximalizálása érdekében.